Kisebb diplomáciai perpatvart okozott a spanyol miniszterelnök, mikor az Európai Unióval folytatott bankmentő tárgyalások során lelkesítő SMS-t írt pénzügyminiszterének.
A spanyolok bajban vannak. Még mindig. A spanyol bankrendszer meg főleg. Ezért egész Európa és a világ pénzpiacai azért szorítottak, hogy sikerüljön a spanyol kormány és a nemzetközi szervezetek közötti megállapodás a bankok megmentéséről. Az El Mundo c. spanyol napilap szerint ekkor, a kőkemény euró százmilliárdokról szóló tárgyalásokat megelőzően, Mariano Rajoy, konzervatív spanyol miniszterelnök a következő SMS-t írta pénzügyminiszterének:
“Tarts ki, mi vagyunk a 4. legerősebb hatalma Európának. Spanyolország nem Uganda!”
Szegény ugandaiaknak se kellett több. Az enyhén szólva nem píszí kiszólást az afrikai nemzet büszke tagjai twitter -és videóüzenetekben kérték ki maguknak. Az #UgandaisnotSpain hashtaggel ellátott tweetek rögtön elárasztották a netet, melyekben statisztikai adatok, elemzések egész sora hasonlította össze a két ország gazdasági teljesítményét. Legszembetűnőbb adat természetesen a GDP volt. Míg Spanyolország, a 2008-as válság óta -2,5%-os csökkenést tudhat magáénak, addig az afrikai ország +17%-os növekedést. Ennyit a lesajnált afrikaiakról.
Magyarországon legutóbb az derült ki, hogyan kommunikált egymással a volt pénzügyminiszter, Oszkó Péter és a Fidesz meghatározó gazdaságpolitikusa, Varga Mihály a nemzeti légitársaság és más stratégiai vállalatok sorsát illetően.
„Malév igen, MOL nem. Üdv V.”
Az SMS-ek tömör gyönyöre ez. Szívesen belekukkantanánk a magyar politikusok telefonjaiba, milyen további üzenetekkel bombázhatják egymást nap-mint-nap.